Hírek, aktualitások

Zsolt Béla: Kilenc koffer

A regény- és drámaíró, a politikába tévedt publicista Zsolt Béla az első világháborúban szerzett sebeiből sohasem gyógyult ki teljesen, s ezt súlyosbította a második világháború munkaszolgálata, majd Bergen-Belsen hat hónapos koncentrációs tábora. Az 1898-ban, Komáromban született Zsolt Béla alig múlt ötvenesztendős, amikor egy budapesti szanatóriumban, 1949 februárjában elhunyt. Felesége, maga is újságíró, néhány esztendő múltán követte: öngyilkos lett.

Herczeg Ferenc: Pro libertate

1894 első vasárnapján a Singer és Wolfner cég képviselője megkereste Herczeg Ferencet, vállalna el egy főszerkesztői állást az Új Idők néven alapított lapnál. Az akkor harmincegy éves író örömmel elvállalta. És kereken ötven (!) éven át szerkesztette, egészen addig, míg a második világháború után a bevonuló szovjet csapatok által felállított bábkormány percemberkéi betiltották.
Az Új Idők példátlan sikere, példányszáma, stílusa, koncepciója jellemezte legjobban azt az életutat, amelyet Herczeg Ferenc bejárt.

Jankovics Ferenc: A világverő ( Világverő Mátyás király I. )

A magát költőnek valló és akként is induló, a Nyugatban és a Kelet Népében egyaránt publikáló Jankovich Ferenc regényének első kötetét tarja kezében az olvasó. A pentelei kőműves házból induló és onnan a párizsi Sorbonne-ig eljutó, népi gyökerű fiatalember mindenséget versbe venni vágyó szándéka metamorfizálódik pályája vége felé a magyar régmúlt dicső és tragikus eseményeinek hű tolmácsolásává történelmi regényeiben. Az akkora már sok kötetes költő, irodalomtörténész, szépíró, filológus a 60-as évek elején jut el addig a felismerésig, hogy mindazon alkotói előzmények, melyek addigi pályáját meghatározták, koncentrálhatóak egy-egy nagy prózai műben. Ebből a felismerésből születik meg a Világverő Mátyás király is.

Jankovics Ferenc: A budai Napkirály ( Világverő Mátyás király II. )

A magát költőnek valló és akként is induló, a Nyugatban és a Kelet Népében egyaránt publikáló Jankovich Ferenc regényének első kötetét tarja kezében az olvasó. A pentelei kőműves házból induló és onnan a párizsi Sorbonne-ig eljutó, népi gyökerű fiatalember mindenséget versbe venni vágyó szándéka metamorfizálódik pályája vége felé a magyar régmúlt dicső és tragikus eseményeinek hű tolmácsolásává történelmi regényeiben. Az akkora már sok kötetes költő, irodalomtörténész, szépíró, filológus a 60-as évek elején jut el addig a felismerésig, hogy mindazon alkotói előzmények, melyek addigi pályáját meghatározták, koncentrálhatóak egy-egy nagy prózai műben. Ebből a felismerésből születik meg a Világverő Mátyás király is.

Jankovics Ferenc: A fáklya kilobban ( Világverő Mátyás király III. )

Jankovich regénytrilógiája egyszerre viseli magán a magyar gyökerű értelmiségi és az européer gondolkodó valóságábrázoló szándékának minden fontosabb jegyét. Lehetne az is a címe Jankovich Ferenc trilógikus regényének, hogy: a XV. század második felének története Magyarországon. Hiszen igaz ugyan, hogy mindhárom rész abszolút főszereplője Mátyás, emellett azonban az író felvonultatja a kor minden jelentős politikusát, leírja a korszak legfontosabb történéseit, mindezeket szinte kronológiai sorrendben. Ám mégsem lehetne ez a cím! Mert a mű több történelmi események regényes leírásánál.

Várkonyi Nándor: Az ötödik ember 2.

Aki ma Várkonyi Nándorról beszél, tudnia kell: a Teremtésről, a Teremtő és teremtett viszonyáról beszél. Aki olvassa őt, annak gondolkodását, érzését és akaratát merőben más – matéria feletti szférába kell emelnie. Ebben a szférában Várkonyi Nándor mint alkotó nincs egyedül. Lehet-e véletlen, hogy a tér ugyanazon kivetített pontján, Magyarországon, szinte egyidejűleg élt és dolgozott Hamvas Béla, Kodolányi János is? S mindannyian oda jutottak a lét tövének közvetlen közelébe – a legsötétebb külső elnyomás éveiben! Várkonyi Nándor 1896-tól 1974-ig, Kodolányi János 1899-től 1969-ig, Hamvas Béla 1897-től 1968-ig volt közöttünk. A születés szinte egyidejű: még az első nagy világbomlás előtt. A kivonulás is majdnem azonos, átvészelve a második nagy világborulást, a náci és a bolsevik diktatúrát. Várkonyi kapott csak egy kis ráadást, még körülbelül 7 esztendőt. Működtek látványos siker nélkül, belső dicsőségben. Ismerték egymást. Nekik már nem kell a mi elismerésünk. Ők már ott vannak, ahol az értéket krisztusi mércével mérik. Nekünk kell az, amit a létből az életbe visszahoztak. Nekünk fontos a szemünk elől erőszakkal lemeszelt dimenzió, a leltár éléről durván kivakart istenség, a végtelen perspektíva, most, amikor a divatos ideológiák ismét karámból karámba terelnének bennünket. Vegyük tudomásul – bár fogcsikorgató keserűséggel – hogy ez a kor, amelyben élünk, a paradicsomi ember, a régi “primőr Égi ember” fokozatos anyagba-süllyedése után még az ötödik ember, az átmeneti ember kora. S ez a kor nem kedvez a szellemmel teli bölcseleteknek, a mítosz igazságait babonává alázza. Ugyan nem tiltják már a transzcendenciát, csak éppen a fősodorból folyamatosan kirekesztik.

Várkonyi Nándor: Az ötödik ember 3.

Aki ma Várkonyi Nándorról beszél, tudnia kell: a Teremtésről, a Teremtő és teremtett viszonyáról beszél. Aki olvassa őt, annak gondolkodását, érzését és akaratát merőben más – matéria feletti szférába kell emelnie. Ebben a szférában Várkonyi Nándor mint alkotó nincs egyedül. Lehet-e véletlen, hogy a tér ugyanazon kivetített pontján, Magyarországon, szinte egyidejűleg élt és dolgozott Hamvas Béla, Kodolányi János is? S mindannyian oda jutottak a lét tövének közvetlen közelébe – a legsötétebb külső elnyomás éveiben! Várkonyi Nándor 1896-tól 1974-ig, Kodolányi János 1899-től 1969-ig, Hamvas Béla 1897-től 1968-ig volt közöttünk. A születés szinte egyidejű: még az első nagy világbomlás előtt. A kivonulás is majdnem azonos, átvészelve a második nagy világborulást, a náci és a bolsevik diktatúrát. Várkonyi kapott csak egy kis ráadást, még körülbelül 7 esztendőt. Működtek látványos siker nélkül, belső dicsőségben. Ismerték egymást. Nekik már nem kell a mi elismerésünk. Ők már ott vannak, ahol az értéket krisztusi mércével mérik. Nekünk kell az, amit a létből az életbe visszahoztak. Nekünk fontos a szemünk elől erőszakkal lemeszelt dimenzió, a leltár éléről durván kivakart istenség, a végtelen perspektíva, most, amikor a divatos ideológiák ismét karámból karámba terelnének bennünket. Vegyük tudomásul – bár fogcsikorgató keserűséggel – hogy ez a kor, amelyben élünk, a paradicsomi ember, a régi “primőr Égi ember” fokozatos anyagba-süllyedése után még az ötödik ember, az átmeneti ember kora. S ez a kor nem kedvez a szellemmel teli bölcseleteknek, a mítosz igazságait babonává alázza. Ugyan nem tiltják már a transzcendenciát, csak éppen a fősodorból folyamatosan kirekesztik.

Mi a magyar?

A könyv, melyet e címmel Szekfű Gyula szerkesztett és a Magyar Szemle adott ki 1939-ben, talán soha nem volt olyan időszerű, mint amilyen ma. A zavar és bizonytalanság ködében élünk a magyarság minden fontos kérdésében, az ellentétes nézetek olyan szélsőségei elegyednek össze számtalanszor ugyanazokban az agyvelőkben is, a magyar szónak még szótári definíciója is olyan sokféleképpen és ellentmondón hangzik különböző ajkakon, a közélet és szellemi élet különböző tájain, hogy már a magyar öntudat teljes szétbomlásával kell számolnunk. Különösen, hogy korunk Európájában a nemzetállamok szuverenitását megkérdőjelező politikai nézet az uralkodó, reméljük már nem sokáig. A nemzeti szuverenitás korlátozása pedig a nemzetállamok megszűnéséhez vezet. Sokan és sokat dolgoznak jelenleg azon, hogy a nemzetállamok megszűnése után már fölösleges kérdés legyen: mi a magyar, mi a lengyel, mi az olasz? Lassan, úgy tűnik, maguk a nemzetek is kezdik felismerni, hogy ez a törekvés miféle gazdasági és politikai manipulációs eszközöket szolgál, mennyire egy behatárolható kisebbség érdeke csak, de mihelyt ez a felismerés általános körűvé válik, már talán a harc is eredményesebb lesz. Magyarország a nemzetállamok megmaradásért sokat tett az elmúlt évben, tegye ezt továbbra is.

Augusztus 20.

Sok-sok éve nemzeti ünnepünk augusztus 20. Volt az Új kenyér ünnepe, volt az alkotmány ünnepe, s most újra: Szent István király és a magyar államalapítás ünnepe.
Hajdan az Új kenyér ünnepét Péter-Pálkor, június 29-én tartották a föld adományaiból élő földművelő magyarok. 1945-ben s még két évig szovjetek megszállta hazánkban a Kisgazdapárt tartott ezen a napon nagygyűlést, felvonulást, aratóünnepet. Rákosi Mátyás 1948-ban gátlástalanul “lenyúlta” a kisgazdáktól az élet ünnepét, és “áthelyezte” Szent István emléknapjára, augusztus 20-ra. 1949-ben – nemcsak erkölcstelen hazaárulók, de csavaros eszű stratégák is voltak a kommunisták! – augusztus 20-án léptették életbe (új kenyér = új alkotmány!) a szovjet mintára összetákolt, örökérvényűnek remélt egyeduralmukat biztosító, sztálinista alkotmányt, és 1950. január 25-én közzétették az elnöki tanács 1950:1. számú törvényerejű rendeletét: augusztus 20. az alkotmány és a Népköztársaság ünnepe.
Internacionalista alapelv, eszme, hitvallás: a múltat végképp eltörölni! 1950. január 25-én a hatalombitorló elvtársak hivatalosan eltörölték az új kenyér (kisgazda) ünnepét és (Szent) István király ezer éve élő emlékét. A múlt mindig bonyolult, ellentmondásos, nehezen áttekinthető, sokféleképpen értelmezhető. A politikusok mindig találnak magyarázatot a múltban történt nekik tetsző vagy nem tetsző eseményekre.

Mikszáth Kálmán: Különös házasság

1894 első vasárnapján a Singer és Wolfner cég képviselője megkereste Herczeg Ferencet, vállalna el egy főszerkesztői állást az Új Idők néven alapított lapnál. Az akkor harmincegy éves író örömmel elvállalta. És kereken ötven (!) éven át szerkesztette, egészen addig, míg a második világháború után a bevonuló szovjet csapatok által felállított bábkormány percemberkéi betiltották.

Cseres Tibor: Én, Kossuth Lajos

Korán megtanultam olvasni, lehettem tán öt-hat éves. Fő oka burjánzó kíváncsiságom volt: mindent tudjak, amit a felnőttek. Mindent el is olvastam, ami a kezembe került, illetve amit könyvkötő nagyapám hazahozott műhelyéből. Jobbára tíz-, húsz-, ötvenfilléres ponyvákat, jobb esetben pengős regényeket. (Jobbára, mondom, mert köztük ott voltak P. Howard, azaz Rejtő Jenő könyvei is). Így került kezembe egy színes képekkel teli, emlékezetem szerint díszes kiadvány az 1848-as szabadságharcról. Nem volt túlságosan vastag a könyv, mihelyt végeztem vele, kezdtem elölről.
Óriási hatással volt rám, ahogyan a nép felkelt, ahogyan hadserege sorra nyerte a csatákat a túlerővel szemben, ahogyan a magyar forradalom segítségére sietett sok külföldi kiváló tábornok, és folytathatnám… Természetesen Petőfi, Kossuth, Bem “apó”, Damjanich, Batthyány, Görgey – mind rajongott hősöm lett, akár Winnetou vagy Old Shatterhand. Ráadásul magyarok, a mieink! Ám a harc szomorú végét röviden, vagy tán sehogyan sem intézte el a könyv. Ezt akkor persze észre sem vettem.