A torontói Vörösváry Publishing Co. a hazánkon kívül élő magyarság legnagyobb könyvkiadója. Az elmúlt évtizedekben e vállalat gondozásában jelent meg Mindszenty József bíboros és Horthy Miklós volt kormányzó emlékirata. Nagy íróink közül többet között Márai Sándor, Wass Albert, Kovács Imre, Nyírő József, Vaszary János, Vajda Albert, Fekete G. István, Mécs László, Fáy Ferenc könyveit adta az olvasók kezébe. Ezzel a szolgálatával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a számkivetésben élő magyarság nem szakadt el a hazától, és így szerves része maradt az egyetemes magyar kultúrának.
Az 1992-es könyvhéten a kiadó két jelentős művel jelentkezik: 1. Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt (1945-1946) című, nyomtatásban – különböző okok miatt – eddig meg nem jelent naplója háromszázharminchat oldalas kötetben. (A kiadó minden évben egy-egy újabb kötetet kíván közreadni.) 2. Habsburg Ottó: Így láttam… (1990-1991-1992) című, első Magyarországon megjelenő könyve. Ezzel a két kötettel indítja meg – most már Vörösváry Kiadó névvel – magyarországi működését a nagy múltú torontói vállalat.
A későbbiekben megjelenő művek a következők:
Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt (1947-1948),
Sütő András: Vásárhelyi napló,
Wass Albert: Ember az országút szélén,
Hegyi Béla: Szélvitorla
Széchenyi István Napló
Széchenyi Naplója csaknem folyamatosan kísér végig egy életet. Az 1813-14-es napóleoni hadjárat befejeztével kezdődnek, s az a fiatalember, aki nápolyi kiküldetéséről, keleti, párizsi útjáról számol be, elkényeztetett főnemes ifjúnak látszik, aki Európa legjobb társaságaiban forgolódik. Ebben az időben németül beszélt és írt a legfolyékonyabban, érthetően naplóját is németül írta. S bár később magyar nyelvtudását felfrissítette, s kiválóan tudta és ismerte a nyelvújítás eredményeként kialakult magyar nyelvet, e mellett a gyakorlat mellett mindvégig kitartott, s csak olykor, egy-egy mondat erejéig használja a magyar nyelvet is naplóiban.
A Napló utolsó bejegyzése 1860. április 1-én íródott, hat nappal Széchenyi öngyilkossága előtt. A két dátum közt hasztalan várakozások és kudarcok, önemésztő korszakok és házassági tervek, nagy vállalkozások s aktív politikai tevékenység töltik be az időt. Az Akadémia, a Kaszinó létrehozása, a lóversenyügy, a gőzhajózás megindítása, s a szívügy, a Lánchíd tervének érlelődése nyomon követhetők a feljegyzésekben. Történelemkönyvekből ismert adatok és tények elevenednek meg a személyes, vallomásos műfajban Széchenyi szoborként élt eddig emlékezetünkben. A Napló szoboralak helyett tragikus sorsú emberrel ismertet meg.
Szigethy Gábor: Napló, múltidőben
“Könyvet hozott számomra 2017 novemberében a postás: Napló, múltidőben. Régi ismerősöm, Szigethy Gábor írta. Szembetűnő volt a hófehér könyv címlapján a kép: 1955 (piros) 1956 (zöld) 1957 (fekete). Piros: kommunista uralom. Zöld: magyar remény. Fekete: nemzeti gyász.
Már a cím felkavart. Vissza a múltba: az emlékek, mint a kiszabadult méhraj, zsonganak, rajzanak körülöttem, és ahogy az érdekfeszítő, szívbemarkoló könyvet olvasom, újra és újra arra gondolok: ez a könyv olyan, mint egy kórházi kórlap. A szocialista demokrácia álnevű proletárdiktatúra kórlapja, mondjuk egy lerobbant bolondokházában.”
Árva Bethlen Kata Önéletírás és levelek
“A világirodalomban sem sok van belőlük, de a magyarból különösen fájdalmasan hiányoznak az asszonyírók. És nem azért, mert ez így nem igazságos, hanem mert az asszonysors más megvilágításba helyezi a világot, asszonyírók nélkül mindnyájan kevesebbet tudunk önmagunkról és mindarról, ami körülvesz bennünket.
Árva Bethlen Kata kétszeresen is kiemelkedik a magyar írók, vagy tágítsuk a kört, magyarul írók tiszteletre méltóan népes közösségéből. Kiemelkedik asszony voltával és írásának erejével egyaránt. Mert ő tehetsége szerint igazi író, még ha nem is a nagyközönségnek írt, sokkal inkább Istennek – de ugyan mi lehet magasabb mérce, mint Istennek megfelelni.”
Görgey Gábor: Utolsó jelentés Atlantiszról 1.
Évtizedes készülődés után kezdtem el 1987-ben regényciklusom – de most már szívesebben nevezem nagyregénynek – megírását. Krónikáját annak a szenvedéstörténetnek, mely a harmincas évektől az ezredfordulóig lezajlott. Hősöm, Topporczy Ádám és családja hányatott sorsának elbeszélésével meg akartam örökíteni azt az elsüllyedt Magyarországot, mely a tenger mélyéről Atlantiszként ma is küldi üzeneteit. E halványuló rádiójelek részben egy végképp idejétmúlt, valóban elsüllyedésre érett világ rekvizitumairól adnak hírt. De akad köztük fontos híradás olyan értékekről, tradíciókról, erkölcsiségről is, mely egy láthatatlan, maradandó, magasabb haza történelmi öröksége. Helyzetem és életkorom szinte predesztinált e regény megírására. Mert gyerekkoromból még vannak eleven emlékeim e korszerűtlen, feudális úri világ hamis, de mégis megragadó szépségéről. És felnőtt fejjel, tragikus díszletek között, átéltem az elsüllyedését is. Amikor írni kezdtem, nem gondoltam, hogy nem várt ráadásként e tizenkét éven át rótt regényem sajátossága (és a történelem ajándéka) lesz, hogy életrajzomba és művembe beleszövi az idő a második Atlantiszt, a szovjet birodalom elsüllyedését is. Dokumentumokkal és önéletrajzi elemekkel tarkítva a tiszta fikciót, a regény szuverén világát, egybeszőve a gyötrelmeset és a gyönyörűt, költői jelentést akartam írni e képtelen korról. Sosem feledkezve meg a mindenkori irodalmi divatokról független elbeszélés, az igazi mesélés, az érdekfeszítő történet lebonyolítás ősi öröméről.
Görgey Gábor: Utolsó jelentés Atlantiszról 2.
Évtizedes készülődés után kezdtem el 1987-ben regényciklusom – de most már szívesebben nevezem nagyregénynek – megírását. Krónikáját annak a szenvedéstörténetnek, mely a harmincas évektől az ezredfordulóig lezajlott. Hősöm, Topporczy Ádám és családja hányatott sorsának elbeszélésével meg akartam örökíteni azt az elsüllyedt Magyarországot, mely a tenger mélyéről Atlantiszként ma is küldi üzeneteit. E halványuló rádiójelek részben egy végképp idejétmúlt, valóban elsüllyedésre érett világ rekvizitumairól adnak hírt. De akad köztük fontos híradás olyan értékekről, tradíciókról, erkölcsiségről is, mely egy láthatatlan, maradandó, magasabb haza történelmi öröksége. Helyzetem és életkorom szinte predesztinált e regény megírására. Mert gyerekkoromból még vannak eleven emlékeim e korszerűtlen, feudális úri világ hamis, de mégis megragadó szépségéről. És felnőtt fejjel, tragikus díszletek között, átéltem az elsüllyedését is. Amikor írni kezdtem, nem gondoltam, hogy nem várt ráadásként e tizenkét éven át rótt regényem sajátossága (és a történelem ajándéka) lesz, hogy életrajzomba és művembe beleszövi az idő a második Atlantiszt, a szovjet birodalom elsüllyedését is. Dokumentumokkal és önéletrajzi elemekkel tarkítva a tiszta fikciót, a regény szuverén világát, egybeszőve a gyötrelmeset és a gyönyörűt, költői jelentést akartam írni e képtelen korról. Sosem feledkezve meg a mindenkori irodalmi divatokról független elbeszélés, az igazi mesélés, az érdekfeszítő történet lebonyolítás ősi öröméről.